Konkrét állat!!!

       Ma szabadnapot vettem ki. A bázisomon kuksolok, mint Marco Polo, jobb időre várva.

       Persze minden kihagyott edzésnap bűntudattal tölt el. Hol van már a hajdani napi száz fekvőtámasz? Még az ötven is?

        Megvan az oka, hogy ma visszavonultam a kinti életből. Két meló is van. Ami három. A sürgősségi sorrend egy állat karikatúra. A másik a festészetnapi mini-kép.

        Fejben kész! Az utóbbi. Az előbbit még csak méregetem. Konkrét állatról van szó a kiírásban. Akit helyzetbe kéne hozni.

         Közben tízórai és korai ebéd. Jellegzetes tünetei a nyugtalan léleknek.

          Húzom az időt. Eszembe jut a halogatott rendrakás a szekrényben. Amit nem hordok, abból pakkot készíteni szegényeknek. Egyik nap, amikor épp hirtelen és erősen hideg lett, megláttam egy gumipapucsos embert a belvárosban, kezében egy szatyor összelapított sörös konzervdobozzal.

           Eszembe jutott, hogy van két pár még jó állapotban lévő, hordható cipőm, lehozom neki. A méretet persze nem kérdeztem meg, mindegy, az élet csupa rizikó.

            Téptem a rollerrel. Félórám volt a rádiós kezdésig. Ha elkésnék, gondoltam hetykén, majd az Iván elkezdi nélkülem.

             A szatyorba tett cipőt belevágtam a hátizsákba, és uzsgyi, vissza a térre.

             Naná, hogy már nem találtam meg. Túl egyszerű lett volna.

             De ez is már milyen régen volt. Tegnapelőtt. A cipőt visszahoztam. Majd teszek mellé nadrágot, inget.

              Nem vagyok én ilyen jótékony, csak olykor van ilyen helyzet. Pár éve egy a házunk elé kitett kukában motozó embernek vittem le hirtelen fel (le) indulásból egy kinőtt kordbársony zakómat. (Még növésben vagyok.) 

             „Bocsánat” – mondtam udvariasan, - „ha tudná használni, felajánlanám önnek ezt a zakót.” Megfordult, két ujja közé csippentve megdörzsölte a kordbársonyt és ezt mondta: „Ez jó anyag, ezt elfogadom.”

            Utólag jutott eszembe, hogy kérhettem volna pénzt érte. Mondjuk tíz forintot. Hogy úgy élje meg, vásárolt magának egy ruhadarabot. De nem kell túlcifrázni. A zakó elkelt. Az én jutalmam, hogy több helyem lett. És milyen olcsón élhettem át az adás kellemes érzetét.

             A Torma barátom mesélte, vitt le többször ruhákat a közelükbe, aztán furcsa volt  a felesége jólismert, évekig hordott kabátját látni egy hajléktalanon.

              Ebből még nem tudom, hogy lesz karikatúra. Meg a mini kép.

              De van még kicsi idő. És a régi zsurnaliszta tapasztalat él: a lapzárta a leghatásosabb doppingszer.

 

https://kutyanyelv.blogstar.hu/./pages/kutyanyelv/contents/blog/59710/pics/lead_800x600.jpg
 

Csiszár Jenő2017.02.05. 21:10

Egy ládikás élet emléke2016.02.21. 21:05

Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?