Bébirépám szájacskádban

       „Megismerted a hangom? Szóval nem a Hujber Feri vagyok?” Thuróczy Szabolcs telefonál. A Rácfürdő teraszán várnak a színészek, a stáb tagjai a következő jelenet forgatására.

       Már gyerekszereplőként megtanultam a Fábri Zoltán rendezte  A Pál utcai fiúk készítésekor, hogy egy dolog beülni a moziba kényelmesen, és egy merőben más történet a filmforgatás keservesen lassú, könyörtelenül unalmas és hosszú idejébe beilleszkedni.

       Itt most ráadásul baráti szívességből lettem foglya a kegyetlenül elnyúló várakozásnak. Hozadék persze, hogy például körbekoslatok az évek óta kísértetkastélyként, néptelenül álló Rácfürdő felújított épületében.

       A forgatási diszpóban szigorú verdikt áll, hogy tilos a forgatási helyszínen kívül benyitni máshová. Törvénytisztelő állampolgár vagyok. De oknyomozó újságíró is. És azért ez elég elképesztő látvány. A szobák bebútorozva, az ágyakon elegáns matracok, a luxus foteleken lengedező nejlon, a falakon ott a televíziók helye. Rengeteg pénzt beletettek a berendezésbe és a feltételezett nyitás előtt pár héttel egyszercsak leálltak a munkával.

      Villany, víz nincs. A vécék felől állott vizeletszag terjeng. A földig érő üvegablakok, ajtók hermetikusan zárva, széleiken leng a porból és pókhálóból csomósodott kosz. Lüktetve kellene itt virulni a jómódú turistáknak, kizártnak tűnik, hogy ez ne lenne sikeres befektetés. Mint egy elegáns üvegkoporsóból nézve zöldell kint a Tabán, tényleg kinek van ennyi fölösleges pénze, hogy így megrekedt itt az élet?

      Annyira fáj a derekam, hogy muszáj egy pillanatra egy ágyra hevernem. Isteni. Memorizálom jelenetem, ami – ekkor még nem tudom – csak öt (!) óra múlva kerül sorra. Egy héttel korábban az éttermi jelenetben partnernőm, Magdika villájára szúrt halat kínált („kóstold meg, drágám ezt az isteni lazacot!”), mire én egy kis zöldséget nyújtottam felé („igen, édesem, ha te meg az én bébirépámat szájacskádba veszed!”) És bumm, ekkor zuhan be Thuróczy Szabolcs dublőre a szomszéd tortákkal, hidegtálakkal dúsan megrakott asztalra, kettétörve azt, majd valódi mivoltában hozzánk lépve beleeszik a tálamba, beszól („hát ez meg milyen tengeri herkentyű, ilyet még sose ettem”), majd a rákot, homárt a zakózsebembe tuszkolva továbbáll.

    Elmondva egy perc sincs. Leforgatva több óra. És többször is. Piroch Gábor a kaszkadőrt instruálja, ő már veterán profi, csak nyugodtan és derűsen várja sorát.

    Persze sanda terveimen is dolgozom, elkérem Thuróczy számát, „a premier előttre időzítve szeretnélek behívni rádióműsoromba, Lila tinta a címe, Örkény István szellemében, Frank Iván szerkesztő-társammal beszélgetnénk veled”.

    Attila, a felvételvezető sztentori hangja szól: „Csendet kérek, felvétel!” Eszembe jut Jancsó Miklós, a legendás rendező egyik elhíresült sztorija egy forgatásán. Kérdezte a hangosztályt, a világosítókat, a technikai munkatársakat, közreműködőket, hogy minden rendben van-e. Mindenki szólt, hogy „igen! igen, Miki bácsi!” Aha, felelte a mester, „ha mindenki mindent rendben tud, akkor valamit biztosan elbaltáztunk!”

    Itt, a Game Over Club forgatásán, a fiatal tehetséges rendező, Géczy Dávid nem mutatja jeleit, hogy felfokozott idegállapotban lenne. Első nagyjátékfilmje, ez, de olyannyira nem kezdő, hogy már számos díjat is elnyert, Cannes-ban Ezüst delfint, Chicago-ban Ezüst Hugót. Teljesen filmőrült, nem szűnő étvággyal fogyasztja a profi sorozatokat. (Én is munka révén ismertem meg, egy magyar televíziós sorozatban - Hol élsz, te? - rendezője volt egy rólam készült huszonöt perces portréfilmnek, amit aztán úgy folytattunk, hogy szerkesztőként beszálltam, s közösen is forgattunk fél tucatot a sorozatból.)

    Wifi nincs a tetszhalott Rácfürdőben. Rajzolhatnék, írhatnék persze, füzet, toll mindig van nálam. Inkább kiszökök a Tabánba, elmegyek a szerb keresztig, eszembe jut persze boldogult ifjúkorom, csókok, meg „méz és áfonya”. Nézem kívülről a sötétedő alkonyban a kísértetházat. Mint egy árnyék suhanok vissza, a biztonsági őrök már megismernek, a stáb tagja, aki rollerrel jött.   

  

       

https://kutyanyelv.blogstar.hu/./pages/kutyanyelv/contents/blog/57498/pics/lead_800x600.jpg
 

Csiszár Jenő2017.02.05. 21:10

Egy ládikás élet emléke2016.02.21. 21:05

Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?