Ünnep, merengés

       Emil, az ötvenéves özvegy férfi, főkönyvelő az Óbudai Hajógyárban a 6-es villamos Blaha Lujza téri megállójában meglátott egy elbűvölően szép, fiatal nőt. Előfordul ilyen. Néz az ember, nyugtalanná válik. Mit lehet tenni?

      Lebeszéli magát például. Biztosan foglalt. Boldog kapcsolatban él. Vagy ha nem, akkor is mit lehet mondani? Persze ha visszanéz, abból már el lehet kezdeni valamit.

     Emil felszállt a hatosra. Követte a nőt. „Bocsánat, ez a villamos a Margit-hídra megy, s lehet onnan nézni a tűzijátékot?” 

     Így kezdődött. Megbeszélték, hogy mind a ketten vidékiek, tartsanak össze.

     Én ekkor – Erzsike néném szerint még a Holdon úszkáltam egy tóban – egyetértően bólogattam. 1951. augusztus huszadika volt. Leendő szüleim megismerkedtek.

     Két évvel később, még 1953. augusztus elején Poroszlón a kitelepített családok egy része visszaköltözhetett – ha nem is korábban elvett budapesti lakásába – a nagyszülőkhöz, vidékre. Későbbi anyósom, Gabi mama így augusztus 21-én, Sátoraljaújhelyen szülte meg kislányát, majdani szerelmem, feleségem, Editkét.

    Utólag az ember hümmög. Asztrológia így, csillagok állása úgy, vitatható elmélet, de valami különös mégis dereng bizonyos dátumok körül. Editke a Baktay féle képletek, elemzések tanulmányozója, tudója volt. Szembe akart nézni sötét, nyomasztó emlékekkel és segítő erők világával is.

    Még tiltó listán volt, de a Széchenyi könyvtárban, külön engedéllyel, helyben lapozgathattuk osztrák katonatiszti felmenőinek – Zobory Pachner Guido, Márió és Lothár – hadművészeti elemző munkáit. Anyai édesapja számvevőségi főtanácsos volt, akinek egy fennmaradt papírlap szerint 1943 decemberében a „Kormányzó Úr Ő Főméltósága legfelsőbb elhatározásával a Számvevőségi II. osztályú főtanácsosi címet és jelleget adományozni méltóztatott.”

    Ízlelgettem – le is másoltam – az üzenet archaikus, finoman patetikus stílusát. „Erről Számvevőségi Főtanácsos Urat örvendetes tudomás végett értesítem.” Szegény jó Vadányi Dezső bácsi! A tisztességes helytállás, becsületes élet sem mentette meg, hogy az ötvenes években, a Rákosi uralomban egyszerűen tönkretették azzal, hogy a „Horthy rendszer magasrangú tisztviselője volt”.

   Öngyilkosságot kísérelt meg, túlélte. Élete végéig állhatatos katolikusként fohászkodott Szűz Máriához. Egy kis olcsó porcelán szobrocska megmaradt utána.

    Két héten múlott, hogy Editke nem a poroszlói kitelepítésben született meg.

    Tűnődtem, hogy hányféle embertelen igazságtalanságot éltek meg családjaink, kiket a fasiszták gyilkoltak, kiket a kommunisták tettek tönkre.

    A tragédiák ideje után szükségszerű, hogy a béke ideje jöjjön. Szerelem. Gyerekek. Család. Olyan munka, amit akkor is csinálnék, ha nekem kellene fizetni érte…

    Közben javíthatatlan múltba merengő vagyok. Egy gyerek lelkével, aki a hajdani életek reliktumait nézegeti. Vannak fiókjaimban kitüntetések, amik igazából Gordont és Gáspárt, unokáimat illetik, de azért még várjunk, hogy nagyobbak legyenek.

    És a Signum Laudis, a Károly csapatkereszt mellett immár a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje is a család büszkesége, amit én vehettem át az idei Szent István ünnepen.

   Augusztus huszadika. Nemzeti és családi ünnep egyszerre…      

     

https://kutyanyelv.blogstar.hu/./pages/kutyanyelv/contents/blog/57194/pics/lead_800x600.jpg
 

Csiszár Jenő2017.02.05. 21:10

Egy ládikás élet emléke2016.02.21. 21:05

Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?