Kukucskalyukak a zuhanyzóban

           A termál részen a zuhanyzók térelválasztóin derékmagasságban kis lyukakat fúrt egy ismeretlen kíváncsi.  Egy régi emlék bevillant kisfiú koromból, amikor egy nyilvános vécében a hasonló kis lyuk mögött megláttam egy emberi szemet. Akkor megriadva csak odatettem az ujjam, hogy eltakarjam a belátást. Aztán pánikszerű fürgeséggel, ijedten, szégyenkezve elhagytam a fülkét.

           A Lukácsban – legalábbis nálam – nem próbálkozott be senki. Nem tudom mit tettem volna most. Tudok sajnos nagyon durván káromkodni, de jobb szeretem visszafogni felcsattanó dühödt természetem. Egyetlen egyszer keveredtem csak utcai incidensbe, aminek végén kétszer egymásután behúztam egy agresszív kötekedőnek. Azt a meccset visszaütés nélkül megnyertem, de sokáig rossz kedvem volt miatta, s megfogadtam, ha egy mód van rá, elkerülöm a balhét.

          A Lukácsban ötletesen megoldották ezt az ügyet. Tömködni a lyukakat meddő kísérlet lett volna. Kifúrják újból, hiába ellenőrzik. Így aztán lekapták minden második zuhanyzó ajtaját, minden szomszéd fülke nyitott lett, lehetetlen sunnyogva skubizni.

          Tényleg, lazítani jön az ember ide, hagyjuk már kinn a hülyeségeket.

           Van a termál medencékhez vezető részen egy bokáig érő vizes sáv. Na, ennél számosan úgy jönnek be a korlátba kapaszkodva, hogy a peremén lépkedve ne érje el a lábukat a víz. Ügyesen megoldják, hogy aztán pillanatokon belül a közös medencében együtt áztassák egész testüket a gyanús többiekkel.

           Emlékszem, amikor a szaunába betopogott a Nemzet Művésze, Kállai Feri bácsi. Elmesélte, hogy éppen kipróbál egy gyógyvízkúrát, a Lukács tényleg csodatévő hely. Döbbenet, ennek is már több mint tíz éve, azóta ő is az emléktáblák sorát gyarapítja a hideg medence falán.

            Van egy másik bácsi, akit sose mulasztok el üdvözölni. Egyszer elpanaszolta, hogy sokan nem köszönnek, amikor bejönnek. Ez neki rosszul esik. Megsajnáltam. Talán vidékről került a fővárosba, itt nincs olyan köszöntgetés, mint falun. Igazság szerint én se vagyok ilyen köszöngetős, de ha őt észreveszem a szauna fél sötétjében, hát szóra nyitom számat.

            Ebből is lehet gond persze. Van egy éves bérlettel úszó kritikus, akivel olykor kicsit beszélgetünk, többnyire színházról. Semmiképp nem harsányan, inkább szordínósan. Egyszer egy idegen ránk szólt, hogy ő csendben szeretne itt pihenni, hagyjuk abba a beszélgetést. Konfliktuskerülőként biccentettünk, jó, majd később folytatjuk. Ám ekkor egy másik ott izzadva üldögélő közbeszólt, hogy szerinte ez egy nyilvános szauna, és igenis lehet itt halkan beszélgetni. És egyébként őt éppen érdekli is, hogy az Anyám orra című előadásban milyen volt Nagy Ervin a Deák Tamás helyett.

             Amilyen ritka módon írta a véletlen ezt a kis jelenetet, olyan letöppedt lett a vége: már nem akaródzott tovább beszélgetni. Mégiscsak a kussoltató győzött. Igaz, nem volt ott a jóbarát, a frappáns válaszok mestere, a szócsatákban virtuózan vívó Díner Tomi.

              A fő feladatom persze a hidegben való úszás, szauna, különböző hőfokú termálvizekben időzés, aztán újból hidegben tempózni. Persze leírva többnek hat, ennél lassúbb és lustább vagyok.

 

               

https://kutyanyelv.blogstar.hu/./pages/kutyanyelv/contents/blog/53885/pics/lead_800x600.jpg
 

Csiszár Jenő2017.02.05. 21:10

Egy ládikás élet emléke2016.02.21. 21:05

Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?