A halott őrmester él

          „Anyuka, megjöttem!” Keszthelyi belesett a verandára. Mandula, dió korondi mázas tálkákban a viaszosvászonnal letakart asztalon. A meszelt falon a régi falvédő, halványsárga zsírfoltos, de keményre vasalva, kékkel belehímezve: „Édesanya ajkán az a legszebb zene: tártkarokkal mondja: Gyere kicsim, gyere!”

         Koradélután van, biztosan szunyókál a tisztaszobában. A csorbaszélű kedvenc csészéje árulkodik: ebéd után kávézott, de ettől csak jobban alszik. Egy fél percig merengve nézte a szögön lógó habverőt, nagy merőkanalat, a kék zománcos kuglófsütő formát, gyerekkora harci játékait, amik sisakként, buzogányként szerepeltek. Bentről kihallatszott a rádió halkra állítva: „Deres már a határ, őszül a vén betyár, rá se néz már sohasem a fehérnép!”

        Leült az asztalhoz. A maradék kávét beleöntötte egy vizespohárba, olyan háromujjnyit, s mint a pálinkát felhajtotta. Hideg és keserű volt, megrázkódott. Az üvegkancsóból ráivott mohón az állott csapvízből.

       „Zolikám, megjöttél?” Csoszogott elő az anyja a szobából. „Csókolom, anyuka” – mondta, - „a déli csatlakozást elértem. A Tibi itthon van?” Eszébe jutott, hogy mindig ugyanarról beszélnek. Kamaszként úgy érezte megőrül, hogy anyja mindig így fogadja: „Zolikám, megjöttél?” Mintha nem látná, hogy épp megjött.

       Mindegy. Mára már tanár úr lett. Bírnia kell. Ahogy az idegesítő kamaszokat is.

       Meg hát mégis az édesanyja. Egyszerű parasztasszony. Kereszt lóg a nyakában.

       A Tibi nincs. Van valami furcsa az öccsében. Nem csinál semmit. És mintha mindig készülne valamire.

      „Elég lesz ennyi, anyuka” – ezt úgy mondja, hogy anyja ezután mindig mer neki még legalább két merőkanállal. (Ezúttal kelkáposzta főzeléket.) „A fasírtból csak kettőt!”

      Az esti vonattal megy vissza. Ezt elhatározta. „Pihenj le egy kicsit” – kérlelte anyja, - „édesapád olvasgat, beszélgess vele kicsit.”

      Minden csak kicsit. Persze. Jó.

      Kicsit vár, és ő lesz az igazgató. Száz év múlva! Átélésében annyi.

      Nem pipázik apja húsz nyár óta, de valahogy benn maradt a tisztaszoba levegőjében a dohány szaga. („Más se kell az egész világból, csak a pipa, meg egy pohár bor.”) A nagypapa és a nagymama esküvői fotója, barnult, simára retusált arcok, aranyozott keretben. Mellette sötétre pácolt fafeszület. Hogy is van az esti imádság? „Vater unser, der Du bist im Himmel. Geheiliget werde Dein Name. Dein Reich komme”, valahogy így kezdte Gréti mama, de többre nem emlékezett.

     „Zolikám, nagyon örülök, hogy itt vagy” – szólalt meg a fotelágyban apja. „Nem tudom mire elég még az időm” – folytatta, - „de szeretném neked felolvasni néhány gondolatomat.”

     Úgy érezte elhagyja minden ereje. Végülis ezért jött. Lerogyni a gyerekkori menedékben. Levegőhöz jutni. Átgondolni, mi legyen. Célok rövidtávon, hosszú távon. Jelentkezni Szombathelyre továbbképzésre. Családot alapítani. (De mire?) Nem csak hagyni, hogy megtörténjen az élet. Irányítani. Érvényesülni. Nem elveszni a hétköznapok csip-csup gondjai közt.

     Leült. Hirtelen bevillant Rózsa Piroska frissen mosott, lófarokba font hajának illata. Amikor megállt mögötte az osztályban. Mint villámcsapás cikázott át rajta a nyers testi vágy. Miközben minden észérv arról szólt, hogy határozottan lebeszélje magát a kaland kísérletéről, azon kapta magát, hogy gondolatban már el is csalta a kollégium pincéjéből nyíló titkos kazamatákba a lányt, aki fantázia képében akarta is a csábítást.

    „Csak a szomorú dallamok tudnak igazán szépek lenni, mik visszatükrözik az élet hiábavalóságát” – kezdte a felolvasást apja. „”Főleg, ha hetven felé közelg az ember. És tisztán látja, hogy az élet véges. Kár minden erőlködésért: tudomásul kell venni, hogy öreg korában az ember sután-bután lökődve lépked séta közben, míg egyszer aztán elmeszesednek erei és utolsót sétál – mindenkitől elhagyottan!” (Itt kis hatásszünetet tartott. Ivott egy kortyot a hokedlire tálcán odakészített csipkebogyó szörpből.) „A virág is lehull egyszer – mondják vigasztalón, és ilyenkor pár szóval összegezni kéne, hogy mi értelme volt az életemnek? Voltak bánatos éveim és voltak örömeim is olykor. Boldog vagyok, ha Marikám szép profilját nézem, lesem, de ha őt idegesnek látom, azt nehéz elviselnem!”

    Nem figyelt. Rózsa Piroska meztelen testére gondolt. Rá fogja venni, hogy a szeretője legyen. Csellel, trükkel, bármivel. Akár zsarolással. Nem gyerek már. Fiatal nő. De diák. És ki van szolgáltatva. Különórákat fog felajánlani neki. Dicséri. Hogy milyen tehetséges. A maximumot kell kihozni a képességeiből. Szigorú lesz hozzá. Addig gyötri, míg sírva nem fakad. Megszállja. Leviszi a pincébe. Levetkőzteti.

     „Zolikám, hozok be neked egy kis sütikét, túrógombócot, meg kávét isztok még apuval, ugye?” Túrógombóc! Tejföllel! A megunhatatlan desszert. És persze mindjárt jönnek az apai intelmek, a harctéri emlékek, Csávási Géza, jutasi őrmester történetei.

     Nem figyel, de kell, hogy most itt legyen. A hazai légkör, a bázis, a röpke pihenés. És persze Tibitől a szer. A szerelemben minden harcmodor, cselvetés megengedett. Valami ilyesmit írt valami ókori görög, vagy ki. Tibi szerint jól működik. Becsempészni a lány italába. Meghívja majd presszóba üdítőt inni. Nem alkoholt, azt nem szabad. Aztán míg kiküldi pisilni – ha nem kell neki, tanári felszólításra akkor is kimegy megpróbálni -, s aztán beleönti a kisüvegcséből a port. (Ami Tibi szerint tuti eredményes.)

   „Akkor Csávási őrmester megkérdezte tőlem, na, karpaszományos kadét, milyen messze van ide az a rezgő nyárfa? Mondom neki, őrmester úrnak alázatosan jelentem, körülbelül hét, vagy nyolc méterre, de lehet, hogy csak öt. Vagy talán kilenc és fél. Esetleg. Erre a jó őrmester alaposan leteremtett. Ez nem jó felelet! Összecsapja a bokáját, s határozottan azt mondja: hat méter huszonöt centi! Na de, ha nem annyi? Nem számít. A határozottság a lényeg. Ha később kiderül, hogy tévedett, akkor majd módosít.”

    Ezt is annyiszor mesélte már apja, hogy tudja kívülről. Mindegy. Csávási őrmester rég halott, de a szelleme, tanítása, lám még mindig él.

    Háromnegyed négy múlt egy perccel. (Vagy rosszul jár ez az óra?) Kicsit görcsölt a hasa. Kéne még egy pohár víz, gondolta.  Ekkor meghallotta, hogy nyílik a kinti ajtó.

   Megjött Tibi.

  

https://kutyanyelv.blogstar.hu/./pages/kutyanyelv/contents/blog/50599/pics/lead_800x600.jpg
 

Csiszár Jenő2017.02.05. 21:10

Egy ládikás élet emléke2016.02.21. 21:05

Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?