Orvosost, vagy mosdatóst?

              Orvosos, Szilvi, ki-behúzogatott ujj  (motívum).

              Felvillant bennem egy emlékkép.

              Még Pesten, a Népszínház utcai társbérletbe behívtam a szomszéd Szilvit. Érett kamaszlány lett. De kisgyerekként még ő javasolta, hogy játsszunk orvosost. Vagy, ha akarom, akkor mosdatósat.  A lényege kábé ugyanaz volt. Lehúzta a kisnadrágom. Kezével hosszasan simogatott. Valahogy csak altestileg akart gyógyítani. Persze egy asztal alá bújva, amiről hosszan lelógott a terítő.

            Erre az ájulatosan izgalmas, édes emlékre építve próbálkoztam be. Magasabb fokozatra. "Azt" akartam. Kábé tizennégy évesen.

            Szilvi bejött. Elszántan közömbös arcot vágott. Erősen vert a szívem. A nagymamám elment a piacra, legalább egy félóra szabadon a bérleményben. „Gyere Bodri kutyám, szedd a sátorfádat, kivertek minket, téged s a gazdádat!”Ezt a falvédőt nézegette Szilvi a sparhelt mögött. (Lassú tűzön főtt vízben krumpli.)

            Remegni kezdett a lábam. Szólni kellett volna, de nem bírtam kinyögni semmit. Néztem a derekát.

            Csak.

           Át kellene.

           Ölelni. Itt van egy lépésre előttem.

           „Szeretnék mondani neked valamit.” Nem ismertem a saját hangomra. A hideg rázott, remegtem.

           Szilvi most rám nézett. Némán dörömbölt bennem a vágy.

           „Ezt akarod?” A balkezét ökölbe szorította, a jobb keze mutatóujját bedugta a bal ujjhajlatba. És kis mozdulatokkal ki-behúzogatta.

           Bólintottam.  „Azt nem lehet.” Mondta egyszerűen.

           Nem tudtam megszólalni.

           Nem merészkedtem tovább. Voltaképp kisfiú voltam. 

           Évekkel később arról mesélt, hogy a fiúja olyan sovány, hogyha ráfekszik nyomják a csontjai. Közben cigizett. Nem kérdeztem semmit, csak hallgattam, mintha nekem is lenne szerelmem, csak most épp nem akarok beszélni róla. "És rendes fiú, jár ministrálni is" - fűzte még hozzá, amivel nem tudtam, hogy gúnyolódik-e, vagy csak úgy csacsog.

           Nem, nem volt csacsogós. Pár évvel később épp belehalni készültem, hogy egy másik Szilvi szakított velem. "Annyira rendes fiú vagy, de nekem komoly kapcsolat kell, és akire most találtam, az már tizenkilenc éves, komoly kapcsolat." Ezzel búcsúzott tőlem az új Szilvi. Majdnem elájultam a Népszínház utca közepén. Elkezdtem bizonygatni, hogy én nagyon jó vagyok, jó leszek, ne hagyjon el. Nem tudtam meggyőzően érvelni, mert nem másította meg elhatározását.

           Felbukkant a régi Szilvi, a villamosmegállónál toppant elém. Annyira kétségbe voltam esve, hogy szinte sírva, sebesen elmeséltem neki rettenetes szerencsétlenségem. Összehúzott szemmel figyelt, fújta a füstöt. 

           "Minden nő szajha" - mondta váratlanul a régi Szilvi, és faképnél hagyott. Annyira megdöbbentem, hogy józanabb pillanataimban úgy képzelem, még mindig ott állok a villamosmegállóban, s próbálok magamhoz térni.

           Soha többet nem láttam egyiküket sem. A régi Szilviről csak hallottam történetét. Két gyereket szült, az apa el is vette feleségül, de aztán Szilvi  beleszeretett egy fiatalabb fiúba. A kapcsolatból a fiú rövid idő után meglépett, Szilvi megmérgezte magát. Megmentették, de olyan károsodást szenvedetta a mája, hogy egy évvel később - amikor már élni akart - meghalt. (Egyszer anyukám megmutatta sírját a temetőben. A zöld fűre emlékszem.)

          Az új Szilvi férjhez ment, de nem tudom kihez, és milyen lett az élete. Én - amikor már nagy pofám lett - olykor felvetettem szemtelenül a lányoknak, akikkel komoly terveim voltak, hogy választhatnak, orvosost, vagy mosdatósat szeretnének-e játszani. Szinte kivétel nélkül nevettek. 

https://kutyanyelv.blogstar.hu/./pages/kutyanyelv/contents/blog/49424/pics/lead_800x600.jpg
 

Csiszár Jenő2017.02.05. 21:10

Egy ládikás élet emléke2016.02.21. 21:05

Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?