Csusszant a fekete rúzs

           Péntek délután ki kellett menni a temetőbe. Iskolánk tanulói megemlékeztek névadójukról, Kisfaludy Sándorról.

           Én nem. Persze ezt nem mondtam senkinek, de nem figyeltem az ünnepi szónoklatra, csak bambultam az őszi napsütésben.

           Minek a szaga ez, ezen tűnődtem. Eszembe jutott egy pesti temetés, kisfiú voltam, lenyűgözve bámultam egy faragott virágmintás koporsót, és valamiért furcsának találtam, hogy olyan világosbarna, holott azon kívül nem is láttam még semmilyen koporsót.

           Végülis tökmindegy, valószínűleg a krizantém szaga ez.

            Fehér nejloninget vettem föl, kicsit izzadtam, de rendesen viselkedtem, nem kellett csinálnom semmit, csak állni és komoly pofával úgy tenni, mintha a nagy költő sorsa és életműve századok távolából is éppen hatna rám.

            Megjelent a Vörös Újság! Megjelent a Vörös Újság! Ezzel a kiáltozással fogom kezdeni koraeste az iskolai színielőadást, mint rikkancs. A szöveg megtanulásával úgy éreztem nem lesz gondom. Körbe sereglenek az érdeklődők, én még egy-két szalagcímet elkiabálok, Kun Béla vezércikkére hívom fel a figyelmet, meg a forradalmi helyzetre, szétosztom közben az újságlapokat, és diszkréten oldalra kitakarodom a színpadról. (Jobbra.)

            Nem a terjedelmi nagyságával tüntető szerep, kétségkívül. Ráadásul utánam kitör a forradalom, proletárgyerekek özönlenek a Margitszigetre, a Dunán megkezdődik a monitor-lázadás. Mindegy, addigra én már vissza is öltöztem abból a szúrós szövetű öreges kiskabátból, amit a rendező, Keszthelyi tanár úr javasolt a korhűséget erősítendő.

           Festett bajszom is volt.

            Hirtelen ötlet.

            Még nem is pelyhedzett semmi pihe az orrom alatt. Nedvesen csusszant a fekete rúzs. Vagy mi. Valaki azt mondta, igazi színházi kellék, arcfestéshez.

            Mintha kicsit eperszaga lett volna. Ecetes beütéssel.

             Eddig csak égett gyufaszállal kísérleteztem, amikor a francia haderő toborzói bukkantak fel Pesten a Bérkocsis utcában. Falragaszokat tettek ki, le is másoltam az egyiket. („A tous les francais! La France a perdu une bataille! Mais la France n’a pas perdu la guerre! De Gaulle”)

             Az apukám mondta, hogy még a maquisard-ok ifjúsági tagozatába se kérhetem felvételem. Maximum a Vaillant képregény újságok megvásárlását hajlandó finanszírozni. Látszólag beletörődtem, de titokban készültem komolyabb tervekkel.

           Ezeknek volt része a bajusz.

           A Vaillant-ban (le journal de Pif!) volt játékmellékletként műanyag moustache, ami felfújható bajuszként működött, s ez valamit megsejtetett a legyőzhetetlen Grand Armée kreatív fölényéből.

          Ezt a felszerelési kiegészítőt persze a wagrami nagy ütközethez tartalékoltam (ott az intenzív tüzérségi csapások mellett a lélektani hatásban bízhattunk), hétköznapokra maradt az égetett gyufaszál.

         Charlie Chaplin kefebajsza szóba se jöhetett mintaként. A boche-ok vezére lejáratta. A Jávor Pál féle vonalka sem az én világom, Rodolfo tüneményes, de bácsi. Marad Groucho Marx, a Botrány az operában hőse. (Az övé is festett!)

         Kanyarítottam egy kacskaringósan ívelt méretes fekete vonalat a szám fölé. Arra a cirka 38 másodpercre, amíg a kis színpadon lejátszom magam.

        Pesten – mint híre jött levlapon – a konkurencia nem pihent.

        „Láttam Kéry Tamást a TV-ben szerepelni! Egymondatos szerepét jól mondta el. Gratulálj neki alkalomadtán. Mécs Károly volt a főszereplő (ő „is” jó volt).”

        Kéry Tomi, az általános iskola vidám réme! Az a hír járta róla, hogy postaládákat gyújtott fel, légpisztollyal nénikre lövöldözött Práter utcai lakásuk ablakából. (Édesapja, Kéry Gyula a Madách Színház komor karakterszínésze volt.) Jártam föl hozzájuk, feszegettük a felnőttek tűréshatárát. Egyszer azt mondta, fogjuk meg egymás fütyijét. Erre nem voltam hajlandó. Egy komoly fegyverüzletet viszont kötöttem vele. Igazi fatusájú, fémcsövű játékpuskájáért cserébe képregényeket adtam. (Ráadásként kisírtam még egy amerikai postaládát mintázó kis kulcstartót is.)

      Másnap estére rosszul lettem.

      Az ügyeletes nevelőtanár megmérette a lázam, majd kihívta az ügyeletes orvost. Bár a festett bajuszt percekkel az esti előadás után lemostam, a bőröm kivörösödött. Először nem vettem komolyan, de begyulladt, elfertőződött, rémes furunkulus mutatta magát.

      Négyóránként kellett valami súlyos hatóanyagú gyógyszert szednem, maga Lenner igazgató úr jött az éjszakában és hajnalban, hogy felügyelje a kúrát.

      Legyengültem, de tudtam, hogy nem kerülhetek az ellenség fogságába. Wagram éjszakája hűvös és halálosan csendes volt. Portyázó poroszok lovainak dobogása hallatszott, eldördült egy-egy puskalövés. Darnay Laci kiszökött a kollégiumból és felmászott a sümegi vár tornyába, onnan nézte, hogy a Balaton felől milyen csapatmozgások várhatók. (Egy másik felderítő azt jelentette, hogy Darnay hadnagy Pál Kata kisasszonnyal a csillagokat fürkészte, ami komoly insubordination, azaz függelemsértés .)

     A kollégiumi betegágyamon vergődve már senkiben sem bízhattam. Talán, ha Bonaparte erre járna, hűséges hívét bátorítani, gondoltam láztól gyötrődve. De nemcsak a wagrami csatamező tűnt elérhetetlenül távolinak, hanem a pesti Blaha Lujza téri aluljáró újságosstandja is, ahol az életbevágó hírek lapjához juthatnék…

    

                

           

https://kutyanyelv.blogstar.hu/./pages/kutyanyelv/contents/blog/42390/pics/lead_800x600.jpg
 

Csiszár Jenő2017.02.05. 21:10

Egy ládikás élet emléke2016.02.21. 21:05

Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?