Álbajusz mindenképp!

       „Kedves Anyu és Apu! Egyelőre még itt vagyok a kollégiumban, már sötétedik, pedig csak 5 óra körül jár az idő. Kicsit rossz a hangulatom, és ha arra gondolok, hogy holnap dolgozatot írunk biológiából és fizikából, egészen elszomorodom. Most este átnézem az anyagot.  Kár, hogy holnap korán kell kelni, de majd csak vége lesz egyszer. Most eszem, ezért felfüggesztem az írást.”

         Sose voltam ételrajongó. Az égett kenyérhéj (sercli) persze mindig vonzott. Meg az édességek. De Bonaparte mellett megszoktam, hogy ugyanazt egyem, amit a közkatonák. A vaságy is prímán megfelelt, semmi luxus. (Persze Fontainebleau-ban átadtam magam a császári pompának és kényeztetésnek. Rekamiémban – a családi legendák szerint – megpihent maga Marie-Antoinette is, de mire én feküdtem rajta, már csak nagyon halvány volt az illata. 

       „Fűtős kokszik! Irány a szénhordás!” Kiáltotta bele a kollégiumi terem csendjébe egy harmadikos. Nem voltam sosem egy atletikus alkat, de nem lehetett megrettenteni fizikai munkával. Meglódultam a bádog vödörrel.

        Tegnap volt a születésnapom.

         Persze, rajtam kívül senkinek nem jutott eszébe. De kitaláltam, hogy bemegyek a Kisfaludy cukrászdába. „Jó napot kívánok!” Mondtam szemrebbenés nélkül. A nőt a pult mögött jószerivel nem is láttam. Az üveg mögött a hidegben sorakozó termékeket néztem.

        Stefánia szelet. Jó. Hasonlít az otthonihoz, a Kicsi presszóból. A rétegek egyértelműen helyezkednek egymáson, tészta, csoki krém, tészta csíkosan magasodik. Szinte nulla a kockázata, hogy ezt választva melléfogjon az ember.

         De van puncstortaszelet is. Vannak napok, amikor a puncs a megoldás. Nem tudom mi a puncs titka, de valahogy vonzóan nedves belül. Miközben esszük, mintha már jelezné, hogy ő rokona a mellé járó üdítőnek. (Utasüdítő, Jaffa, málnaszörp.)

         Tátracsúcs. Ez olyan, mint az élet. Tömény, mámorító csoki krém kúp. (Mi is a kúp mértani leírása? „Az egyenes körkúp palástja görbült, de kiteríthető körcikké. Ennek sugara megegyezik a kúp alkotójának hosszával.” Puskáztam.) A Tátracsúcs bekebelezését egy hatalmasra tátott szájjal való rávetődéssel kezdjük. És esszük és esszük, és gyönyörködünk abban, ahogy az egyre szélesedő kúp tömény és készségesen árad finoman. Amikor egyszer csak – igen hamar – odaérünk a talapzatához. Ami maga a szükségszerű csalódás. Száraz tésztalap az alap. Túlkényezetett gyerekként megkísértett a gondolat, hogy azt meg is lehetne hagyni. Persze nem szabad, nem illik. „Nem pazarolunk!”

         Rigó Jancsi nincs. Érthetetlen. Bonaparte minden csatatéri felvonuláskor ezzel kezdte a harcművészeti alapvetéseket. „Il n’y a pas de Jean Rigeaux? C’est incroyable!” Egyszer, ha jól emlékszem Austerlitznél egy gránátos lovas squadron életét kockáztatva berontott egy közeli falu confiserie-jébe. Lieutenant Moiret annyira sietett, hogy jellegzetes, magas szőrkucsmáját se csatolta le, úgyhogy annak még jobban magasodó csúcsdísze a kis bolt csillárjába akadt. Őrület volt! Percek múlva kellett kezdődnie az ágyúzásnak, a könnyű lovasság felfejlődésének a közeli dombokon, és akkor a derék hadnagy még a tevebőr bugyellárisában kotorászta nyirkos kézzel guldenjeit, frankjait, koronáit, pesetáit, mert egy francia monsieur a csatában is úr. És fizet. (Utána rohantunk a csinos masnival átkötött desszert-pakkal, hogy le ne késsük az aktuális hősi halált.)

        Bevallom, Sarokházra nem is számítottam. Ez számomra a mennyei gyönyörök kertjének delikátesze volt, aminek beszerzőhelye a Hauer cukrászda, a Kicsi presszó, (itt nagynéném volt az üzletvezető helyettes, erős motiváció) és hát mit csűrjem-csavarjam, az első számú szentély Sugár bácsi maszek cukija Népszínház és a Víg utca sarkán. Azt a keményre vert tejszínhab mennyezetet a kontinentális süti talapzat felett! Ahogy a két atavisztikus komponens (csoki és tejszínhab) ilyen tömény áradással egymásba feszül, s a szájban kontemplálódik! Hát persze, hogy nincs.

     Nem akartam idegesítő lenni Barnáné Rózsika szemében, (ezt a nevet tippeltem a hideg és távolságtartó pultos nőnek, ha tévedtem, kérésére javítom) ezért ráböktem egy régi kedves ismerősre, a Gesztenyés alagútra.  Ő az a társ, aki akkor is tudja kötelességét, ha már mindenben csalódtunk. ha Grouchy marsall elpuskázta a fő ütközetet Waterloonál.  (És a Kossuth utcai régi gesztenyefák is rímeltek a választásra…)

     Leültem a kis kerek asztalhoz – éppen úgy, mint nemrég Malmaison-ban! (A Gesztenyés alagút mellé rendeltem még egy pohár málnaszörpöt is, ez lett a tőlem érdemelt szülinapi menü. Viszont nem köszöntöttem fel magamat.)

     „Kedves Gabikám! Szép csöndes szombat reggel most elvittem a póstára az Anyu által ideadott 250 ft-ot: amiből 200 ft circa a kollégiumi díj a következő hónapra (3 heti számítással) és 50 ft költőpénz és útiköltség, amikor jössz legközelebb. Ha még kell több pénz valamire, akkor közöld velünk és kiegészítjük! Jelenleg pár nap óta nincs IBUSZ vendég, de ez nem is nagy hiba. Ez inkább nyári saison (szezon) jellegű üzem… El tudnám képzelni 2 szobás lakásunkat „vendégjárás” nélkül is. Ez úgy remélhető, ha MEXICO erőteljesebben segítene minket. Ha focicsapatunk jobb játékkal legyőzte volna a cseh válogatottat, akkor inkább lett volna alkalom focistáink révén üdvözletet várni onnan, a foci világbajnokság színhelyéről. Így mi, magyarok nem jutottunk a selejtezőn túl – lemaradtunk. (Persze csehek tényleg jobbak voltak! Gyönyörűen játszottak, láttam a T. V.-ben.) Majd levelezéssel igyekszem megkeresni gazdag külföldi rokonainkat, a mexikói Weinstein Lajosékat. (Prado Norte 460). Remélem, hogy a ma déli póstával jön tőled pósta. Hogy tetszik a zseki? (Így is szabad leírni fonetikusan.) Egészségedre vigyázz Gabikám! Sokat egyél, hogy legyen rendes emésztésed és szükség esetén egy videx tabletta segít.”

      Egy kicsit sírhatnékom támadt.

      A mellettem lévő székre tettem az iskolatáskám. Még Pesten golyóstollal a bélésébe beleírtam valódi nevem és foglalkozásom: „Jacques Flash – Private Detective”. Terveztem egy napóleoni címert, meg egy irokéz tolldíszt is mellé, de valahogy nem volt olyan fordulékony a toll hegye a műbőr fonákján.

      Minek álltassam magam, hadifogoly vagyok.

      Fizettem, borravalót is adtam, mosolytalanul biccentett a pultosnő.

      Eszembe jutott, hogy jelentkeztem futballbírói tanfolyamra, de elfelejtettem elmenni az első megbeszélésre. (Akkor inkább nem is érdekel. Illetve egyébként se.)

      Viszont szerepet kaptam egy forradalmi tárgyú darabban. Rikkancs leszek. Jó, kis szerep, de megpróbálok kihozni belőle valami emlékezeteset.

    Sok kételyem van az életben, a tananyaggal, a tanáraimmal, a világmindenség működésével, reményeivel, az emberi kapcsolatokkal, a történelmi tanulságokkal, a férfi-nő viszony kérdéseivel, a tudomány fejlődésével, az egész teremtés, vagy minek nevezzük alapvetéseivel, de egy dologban rendíthetetlen és sziklaszilárd meggyőződésű vagyok, mégpedig a tekintetben, hogy rikkancs szerepemben mindenképp álbajuszt fogok viselni.

   

  

        

     

https://kutyanyelv.blogstar.hu/./pages/kutyanyelv/contents/blog/40921/pics/lead_800x600.jpg
 

Csiszár Jenő2017.02.05. 21:10

Egy ládikás élet emléke2016.02.21. 21:05

Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?