Az urológiától a nőgyógyászatig

A szemem sarkából megláttam.

        Ő az.

        A színésznő.

       Magasan, karcsún, bukósisakkal a kezében.

        Megáll a rendelő ajtajánál, feliratokat olvas, bekopog.

        Kis szünet, kijön az asszisztens, leküldi a recepcióra.

        Pár perc, jön vissza.

        Kicsit vár, kopog.

        Asszisztens kijön. „Tessék várni, a doktor úr még átöltözik!”

        És bevágja az ajtót.

        A színésznő halkan felnevet. „Hát ez nem változik!” Mondja magának.

        Leül.

        Mit tegyek?

        Odamenjek?

        Pár hónapja odaléptem hozzá a Károlyi utcában, borostásan, csapzottan, meggratuláltam egyik szerepéért. Kedvesen fogadta, mosolygósan, kisfiával kézen fogva. (Igaz, az én nyakamban meg egy óvodás kislány volt.)

        De most mit mondhatnék?

        Hogy vele vagyok, mint anno a magyar kommunista ifjúsági szövetség Vietnámmal az imperialista agresszor ellenében?

         Ennél ravaszabb terv kell.

         Inkább protezsálom.

         A főigazgató úrral vagyok olyan nexusban, kérlek alássan, hogy csak egy szavamba kerül és ez a goromba asszisztens holnap hajnalban a keleti fronton találja magát az első vonalban.

         Korrigálódjék a baki.

         Ez a méltatlan bánásmód.

         Persze diszkréten, finoman intézkedem.

         Fejben modellezem a dialógusunkat.

         „Méltóságos uram, szeretnék kérni tőled egy kis protekciót. Itt van X.Y. kitűnő művésznő, érzékeny, finom teremtés, becses figyelmedbe és védelmedbe ajánlom. Azt hiszem, ki kellene menteni őt a méltatlan és kissé ideges asszisztencia karmaiból. – Csinos a kicsike? – Ó, rendkívül tehetséges és izgalmas művésznő! -  Rendben van, szerkesztő úr, Borbála kérem, szóljon át Nyírfaligeti professzor úrnak, hogy fáradjon át hozzám egy percre!

                Szelíd, kedves, jóindulatú, sőt, jóságos embernek látszik Nyírfaligeti professzor úr, elnézést kér tőlem, hogy a főigazgató úr asztalához lép, ami mellett épp üldögélek.

             -Ó, én minden beteggel figyelmesen, türelemmel bánok és a legjobb képességeim szerint látom el – szabadkozik szelíd mosollyal.

              Mikor kilépek a rendelőből, csak egy kabátot látok összecsavarodva a folyosói várópadon. A bukósisakot nem.

              Arra gondolok, hogy messzire elér a kezem.

              Az urológiától egészen a nőgyógyászatig.

                

 

https://kutyanyelv.blogstar.hu/./pages/kutyanyelv/contents/blog/31265/pics/lead_800x600.jpg
 

Csiszár Jenő2017.02.05. 21:10

Egy ládikás élet emléke2016.02.21. 21:05

Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?