Nyilazni hátra

A Dózsa György út, Andrássy sarkán álldigálnak a hittérítők. Általában hárman. Miről beszélgethetnek egymás között? 

Vezetnek statisztikát, hogy hány emberrel kommunikálnak, s ebből hányat nyernek meg választott ügyüknek?

Én számolom útjaimat.

Számon tartom az útburkolat repedéseit, csapdáit.

A Podmaniczky elején a rossz szagú kukáknál tanyázó hajléktalanokat. Emlékszem a kutyafuttatóban tavaly tábort vert menekültekre. Nem vagyok szívtelen. Sőt. De nyugtalanul figyeltem ezt az átmeneti szállást. 

A Hősök terén tombol valami dinamikus, de torz esztrád-rock. Reklám, üvöltő szpíker, sportverseny hangulat. 

Én, aki Led Zeppelinre és Deep Purple-re nőttem fel, nem szeretem ezt. 

És ezt az ócska vurstli stílust nem engedném az Ismeretlen Katona sírjához telepedni. 

Tényleg.

Milyen jó lenne nézegetni a szobrokat, domborműveket. (A körülöttük lévő díszburkolat egyébként botrányosan töredezett. Amennyire szeretem az Andrássyn a sima aszfaltot, mert jobb rajta kerekezni, annyira bántó itt ez az elhanyagoltság.)

Árpád, Előd, Ond, Kond, Tas, Huba, Töhötöm.

Kicsit idealizáltan megformáltak.

De hatásosan.

Gyerekként imádtam, hogy hátrafelé nyilazunk, s közben lovon vágtatunk.

Magamat is odaképzeltem.

Holott csak a józsefvárosi bérház gangján nyargaltam - gyalog galopp - kezemben játékkarddal, fejemen leffegő kuruc sityak. (Anyukám segített leutánozni a Rákóczi hadnagya című film kellékét.)

Picit böngészek.

László király legyőzi a leányrabló kun vitézt.

Kálmán király eltiltja a boszorkányégetést.

Csupa helyeselendő.

Persze minden teátrális.

De én szeretem a nemes pátoszt.

Most elmenekülök innen, kibírhatatlan az ostoba zaj.

Vissza se nyilazok.

Hacsak nem ezzel a beszámolómmal.

2
https://kutyanyelv.blogstar.hu/./pages/kutyanyelv/contents/blog/30170/pics/lead_800x600.jpg
 

Csiszár Jenő2017.02.05. 21:10

Egy ládikás élet emléke2016.02.21. 21:05

Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

A bejegyzésre 2 db hozzászólás érkezett!
Szerényi Gábor
Szerényi Gábor 2016-09-13 10:55:00
Kedves Levélíró! Először is: nagyon köszönöm hozzászólásod. Valóban előfordul, hogy nem reagálok kommentekre, vagy legalábbis nem nyilvánosan. Ennek több oka van. Az első, hogy nagyon gyakran elveszek a szövegekben, máskor meg addig halogatom a választ, hogy végül elsodródom, elfelejtem. De mindig boldog izgalmat érzek, ha jeleznek, valaki írt. Olyannyira komolyan veszem, hogy gyakran módosítok is saját írásomon a levelek hatására. A "Módosítottam" kezdetű írásnál kritikaként kaptam, hogy túl a kort felidéző emléken kívül adós maradtam a saját módosításommal. Nos, itt tisztelettel meg kell jegyeznem, ezúttal az olvasó volt figyelmetlen. a nyitó mondat után a hatodik mondatban írom: "Én most koradélután a szokott útvonalamat." Barátsággal - és várva további észrevételeket - üdv: Sz.G.
Válaszolok
Vitkóczy 2016-09-12 13:45:10
Kedves kis múltba nyilazás ez a mostani írásod. Talán ez a legméltóságteljesebb terünk az égbe vontatott hintókkal, a marcona ősökkel, a két szép oszlopos épülettel, a távolban derengő Vajdahunyad várral, a lombok takarásában a csodákat rejtő Vidámpark és Állatkert! Ha egy kicsit oldalt nézünk a tátongó ürességű Felvonulási tér várja egész éven át a a lufikkal, zászlókkal felvonuló dolgozó népet, a tribün is üresen áll, és várja, hogy helyet adjon országunk barátságosan integető vezetőinek. De egyszercsak ott van Lenin elvtárs télikabátban, amint mutatja az utat. Csend, sivárság még a virágok is csendben hervadoznak az utolsó látogatók koszorúin. Talán még katonák is őrizték a sírt? Még elsős középiskolásként szemléltem meg ilyen alaposan az emlékmüvet, mint most te. A másodikos fiú testvérosztály küldöttsége érkezett hétvégi programajánlóval. Gondolom múzeumlátogatás, mert a főkolompos így búcsúzott: - Lányok akkor találkozunk atyáink előtt! Micsoda szellemesség! - ámuldoztam, a magabiztosságán. És valóban vasárnapi a gyülekezés során elmélyülten szemléltem a szobrokat, ügyet sem vetve a szállingózó 17 éves daliákra. (Na jó egy kicsit a szemem sarkából.) Nem bánom ha akármilyen zene szól, ha rolleros, és gördeszkás gyerekek száguldoznak itt, turisták fotóznak, nyüzsögnek, nevetgélnek, külön szeretem a Műcsarnok lépcsőin kuporgó fiatalokat. Végre lüktet az élet! Alig várom, hogy eltakarítsák az autókat és akármilyen épület melletti sétányokon feltünjenek a babakocsit tologató anyukák, andalgó szerelmespárok, és a járókerettel bicegő kortársaink.
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?