Majdnem Mándyné

Mesélem a Lukács uszodában, hogy valamikor, hajdan egy délelőtt az Andrássy úton megszólítottam az 1-es buszról lelépő és a Művész kávéház felé tartó Mándy Ivánt. Épp aznap reggel olvastam egy novelláját, amiben a főhős, egy fiatal fiú elkeseredik, hogy megölik Unkaszt, az utolsó mohikánt. És a történet befejezéséhez érve elkezdi feszegetni a könyv kemény fedelű borítóját. Mert az nem lehet, hogy így haljon meg az indián legenda. Kell lennie egy jó végnek. Lelkesedtem az elegáns kabátos, kalapos, ősz írónak, hogy milyen nagyszerű a novellája, megrendített, meghatott, megmosta a szívemet, nem találok szavakat. Könnybe lábadt szemmel mondta, "folytassa kérem, folytassa." Ezt meséltem negyven évvel később a Lukácsban a kevésbé hideg medencében tempózva, amikor az egyik törzsúszó, Pannika odaszólt: "én menyasszonya voltam a Mándynak!" És a meghökkent csendben még hozzáfűzte: "de a Román vett el végül."
 

Csiszár Jenő2017.02.05. 21:10

Egy ládikás élet emléke2016.02.21. 21:05

Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?