Az előkelő alvilág

    Kell nekem ténferegni!

    Mindenféle eszembe jut.

    Nem az, ami kéne.

    Picit megálltam.

    A Reáltanoda Károlyi utcák sarkán.

    Milyen szép lett!

    Milyen leharcolt volt.

    A felújított palota.

    Most üres épp.

    De az emlékeim benne.

    Amikor az Eötvösben érettségiztem.

    És munkát kerestem.

    Itt volt a pesti mozik dekorációs műhelye.

    Gondoltam, megpróbálom.

    Olyan nagyméretű vásznakat festettek.

    Én piciket. Rajzoltam.

    Megszeppentem.

    Mekkorák!

    De jelentkeztem.

    Próbafeladatot kaptam.

    Az előkelő alvilág.

    Színes, szinkronizált olasz bűnügyi film.

    Vörös rekviem.

    Magyar film.

    Készítsek kis vázlatot.

    Kaptam néhány fotót.

    Otthon nekiálltam.

    Filctoll! 

    Színes!

    Tus!

    Fekete!

    Rajzlap!

    Kicsi!

    (Annak is a fele.)

    Nem tudom hol akadt el.

    A két vázlat megmaradt.

    Nem mentem vissza?

    Elgyávultam?

    Eluntam?

    Éreztem, hogy ez nem az én utam?

    Nekiálltam nagyban festeni?

    Nem emlékszem.

    Kudarc?

    Csak vállat vonok, pedig senki nem látja.

    Mindegy.

    Már sok éve nincsenek ilyen mozi homlokzati plakátok.

    Lehet viszont újságba rajzolnom.

    (Ez visszatérő motívumom.)

    Ahogy Hudra Klári írta munkáimról: 

    "Egy freskót sem a méretei tesznek naggyá."

    

    

https://kutyanyelv.blogstar.hu/./pages/kutyanyelv/contents/blog/24220/pics/lead_800x600.gif
 

Csiszár Jenő2017.02.05. 21:10

Egy ládikás élet emléke2016.02.21. 21:05

Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?