Boldog napközis

      Néhány hónapja színesben jelenhetnek meg rajzaim. 

      Teljesen fel vagyok ajzva.

      Volt sok-sok éve egy autós magazin, náluk lehetett rendszeresen illusztrálni színesben, de ott kötött téma volt. Minden a gépjárművekről szólt. A rengeteg fotó mellett rajzot olyan cikkhez kértek, amit nem lehetett fényképpel erősíteni. (Biztosítási ügyek, jogi viták, import témák, satöbbi.)

    Szerettem azt az őrületet, hogy a "lehetetlenhez" rajzoljak. (Pl. a jogász válaszolt, valami kriminalizálódott autós vitához. Na, ahhoz mini csataképet készítettem. Picit aggódtam, hogy őrültnek vélnek. De közölték.)

      De annak már jó régen vége van.

      Örülhettem, hogy van fekete-fehér lehetőség.

      Az egyik napilapban.

      Ott persze úgy ment a dolog, hogy egy mappába bepakoltam vagy két tucat különböző formátumú, témájú rajzot, bevittem a szerkesztőségbe, aztán vártam, hogy egyik-másik "horogra akadjon." 

      Ünnep, meg nem unható ünnep, ha megjelenik egy rajz.

      Akkor nézegetem, gyönyörködöm benne.

      Milyen szépen szerkesztették be a szöveg közé, milyen jók a címsorok, ahogy kiemelik az összhatást.

      A színezés - őrület - teljesen véletlenül jött. 

      Ritka alkalom volt, konkrét témához kértek rajzot, persze fejvesztett gyorsasággal.

      De szeretem ezt.

      Mint régi napilapos időmben.

      Nincs is idő elkészíteni - ám mégis meglesz lapzártára.

      Ez a dopping.

      A határidő.

      Szóval nem találtam fekete tintát. Se tust.

      Ami szépen fogott, az egy piros tintás toll volt.

      Gondoltam, jó lesz ez, ha beszkennelik, semmi gond feketébe váltani.

      Bevittem a piros rajzot. (Hármat, holott csak egy kellett, de mohó a rajzoló, próbálkozik.)

       Meglepetés.

       Lehozták pirosban.

       ("Hát van itt színes nyomtatás.")

       Nahát.

       Azóta színezek.

       Mint egy kisangyal.

       Mint egy boldog napközis.

       Régen félretett pasztell készleteket bányásztam elő dobozaimból.

       Használok ceruzát, olyat is ami vizes ecsettel festhető.

       És persze ujjbeggyel is masszírozom a papírt.

       Éjszakákba nyúlóan, olykor ájulatos hajnalig színezek.

       Mint egy holdkóros, kótyagos, csendes, szelíd bolond.

       Mára virradóra is ezt tettem.

       (Úgyhogy most délelőtt, nyitott szemmel alszom, úgy írok.)

       Az újonnan készült rajzot beszkenneltem, elküldtem a szerkesztőségbe.

       Félóra múlva hívtak.

       Honnan tudtam, hogy épp ez a rajz kell egy bakteres íráshoz?

       Hagyjam magam kikérdezni?

       Nem tudom.

       Most, mindenesetre, ahogy kinézek ebbe a januári tavaszba, gyönyörűek a fények a pesti házak homlokzatán.

      (Kicsit félbehagyom az írást, és vázlatozok a füzetembe...) 

     

1
https://kutyanyelv.blogstar.hu/./pages/kutyanyelv/contents/blog/23889/pics/lead_800x600.jpg
 

Csiszár Jenő2017.02.05. 21:10

Egy ládikás élet emléke2016.02.21. 21:05

Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

A bejegyzésre 1 db hozzászólás érkezett!
em 2016-01-13 15:33:29
A színezés mint flow-élmény! Azt hiszem, sürgősen be kell szereznem egy felnőtt kifestőkönyvet...
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?