Indián a hokedlin

                                    

 

            Megvette a flip book-ot. Minden gazdasági szigorítás ellenére. Öt dollár. (Na jó, csak 4, 95.)

            Mennyi hasznos dolgot lehetett volna venni ebből!

            Igen, ez apja hangja volt a túlvilágról. Lám, technikai eszközök nélkül, a rákoskeresztúri Kozma utcai temetőből, alig egy méternyire a föld alól, harmincnégy éves halotti állapotból prímán lehet hallani intelmét.

           Ott, Manhattan-ben.

            A zsákmányt mégis megszerezte. Egy kis pörgetős füzetet. Benne egy film képei. Egy Gaumont mozi rövid snittje, amit egy bizonyos Louis Feuillade forgatott 1908-ban, Párizsban.

           Apja abban az évben éppen hétévesként a távoli Edelényben élt. Mozit nyilván még nem látott, talán nem is hallott felőle. És valószínűleg nem is álmodott arról, hogy egy akkor készült kisfilmet a fia fog nézegetni Amerikában – 102 év múlva. Amikor ő már rég nem él.

            Eszébe jutott, amikor a hatvanas években, a Népszínház utcai hármas társbérletben összezsúfolódva laktak, milyen önjutalmazást hajtott végre. Egyszer titokban megvett egy tenyérnyi nagyságú motorkerékpár makettet. (Egy Déri Miksa utcai trafikban, 12 forint ötven fillérért.) Nem gondolta át a következményeket.

            A motor gyönyörű volt: színes és műanyag. Celofánba csomagolva. Amíg meg nem látta és bele nem szeretett, csak a kettőötvenes kis műanyag indiánokat és puskás cowboyokat vásárolgatta. Azok szinte rögtön otthonra leltek zsebeiben.

           Jó volt vinni őket magával, szerette a vadnyugati történeteket játszani velük az előszoba (csak ott volt hely) hokedlijén. Ösztönözte képzeletét Cooper öt indiánkönyve (Vadölő, Az utolsó mohikán, Bőrharisnya, Nyomkereső, A préri).

             És persze a Pif, a francia képregény újság (Vaillant le journal de Pif). (Utóbbi nyilván csak azért kerülhetett a kapitalista Nyugatról a népi demokratikus Magyarországra, mert ezt a gyerekújságot a baloldali L’Humanité adta ki.) 

            A motor nem illett a meglévő készletbe.

            Méretében legalább háromszorosa volt a műanyag indiánoknak, meg egyáltalán, sem korban, sem stílusban nem stimmelt.

            Voltaképp értelmetlen érzelmi felindulás  keltette fel szerzési vágyát. Nem is gondolt bele, hogy mi történik, ha mégis az övé lesz.

            A szerelem volt később ilyen. Követelődző, esztelen, bajkeverő.

            A pénzt kigazdálkodta hozzá. Sovány gyerek volt, kapott almás pitére, kakaóra zsebpénzt. Transzban volt, amikor nyirkos tenyeréből a szorongatott egy- és kétforintos érmékből leszámolta a trafikos elé a vételárat.

            A lépcsőházban bedugta inge alá a hasához a celofánba csomagolt kismotort. A kinyitott bejárati ajtóból futva menekült be a vécébe.

            Miben reménykedett?

            Egyből lebukott. (Az egyik társbérlő, az Iduka néni szólongatta, hogy jöjjön ki, mert be szeretne menni.)

            Apja komolyan beszélt vele. Mennyi élelmiszert lehet venni ennyi pénzből. Tejet, kenyeret, vajat. És Inota szeletet (olyan kicsi kocka csokit), töltött Korfu szeletet, Flippet, aminek belsejéből mámorítóan édes folyadék árad szét a szájban… Ez mind tápláló, hasznos, finom.

            Flip, mint fél évszázaddal később a pörgetős füzet.

            Megint bolondságra költött.

            Apja akkor visszavitte a trafikba a motort (még a celofán sem került le róla). Pénzt nem adott vissza a trafikos, de levásárolhatta az árát. Két tábla csokoládé lett belőle. („Tápláló, hasznos, finom.” Tényleg.) Nem lázadt, nem vitatkozott, nem próbálta újra megvenni.

            Belepörgetett a füzet-moziba.

            Két férfi ült egy kávéház teraszán, egyiken Girardi kalap, közöttük kerek asztalon két pohár ital, mögöttük egy biciklis férfi közeledett, aki visszafordult egy kalapos-ernyős dáma után, s így megzavarodva be is zuhant a két – közben felugró – férfi közé. Egy ősi burleszk jelenet, egy slapstick, amikor elég volt a mulattatáshoz a csetlés-botlás.

            Pörgette oda és vissza a kicsi füzetet. Igen, becsapja a szemet a megfelelő gyorsaságú lapozás, és a fotók a mozgás, a mozgófilm illúzióját adják.

            Oda-vissza csapongott a jelenben, a múltban.

             Manhattan, Edelény, Párizs, a Népszínház és a Kozma utca között.

            Úgy érezte olyanok az emlékek, mint a kis műanyag játékok, amelyekből az életet akarta modellezni egy hokedlin a zsúfolt előszobában.

            Az apja, mint kisgyerek, rövidnadrágban áll. Nézte, hogy a régi képen ki lehet-e olvasni valamit szeméből. Hiszen tudja a folytatást. Sőt, a véget is.

            Egy némafilm szereplői várnak jelenetükre.

            Elveszve az emlékezés árvaságában.

                                                                                      

https://kutyanyelv.blogstar.hu/./pages/kutyanyelv/contents/blog/23394/pics/lead_800x600.jpg
 

Csiszár Jenő2017.02.05. 21:10

Egy ládikás élet emléke2016.02.21. 21:05

Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?