Ékszert a henteshez?!

       Több nap eltelt csendben.

       Már gyanakodtam.

       Tényleg Eszter hívott?

       Vagy Pingvin, a gyerekkori barát galád cselvetése volt? (Felbiztatott egy nőt,

hogy csaljon lépre?)

       Castingra hívtak még múlt hétfőn.

       Nagyjátékfilm!

       Francia!

       Szöveges szerep!

       Jézus-Mária!

       Ööö, izé, kissé megkopott francia nyelvtudásom az évtizedek során - hebegtem

a telefonba.

       Hogy jobb volna, ha jiddisül tanulnám meg a párizsi ezüstműves, órás szövegét?

       Még Jézusabb-Máriább!

       Nádasdy Kálmántól való a régi bölcsesség: a színészt két baj érheti: nem kapja

meg a szerepet, vagy megkapja a szerepet.

       Egész héten magamban beszéltem.

       Boltban, sorban állva, loholva gyalog, rolleren, béemvével (busz+metró

+villamos) közlekedve.

       Még a Lukácsba eljutva, a szaunában izzadva, s a hideg vízben tempózva is

alkudoztam. (Mert ez lesz! Alku. Egy ezüst ékszeren.)

       Próbáltam franciául, angolul, s persze leginkább magyarul modellezni a

helyzetet.

       Német tartalékaim is bevetettem, hiszen a jiddis nyolcvan százalékban német,

kicsit torzítva.

       Csütörtök reggelig nem jött újabb értesítés.

       Ha nem a Pingvin ádáz tréfája, akkor lehet, hogy csak egyszerűen lemondtak

rólam. 

       Eddig akárhányszor voltam, mindig dicsértek.

       Hogy milyen eredeti karakter vagyok.

       Humorral.

       Összenőtt szemöldökkel.

       Csetléssel, botlással. 

       De talán találtak mást. (Rögtön elkapott a féltékenység.)

       Délben csörrentem.

       Akkor pénteken, jó?

       Rátkay Márton klub.

       Első emelet.

       Persze!

       Letettem a telefont és kissé elájultam az izgalomtól.

       Cher Madam! Je vous en prie... Ich gebe für Sie acht hundert marks... 

       A szerep szerint egy nő hoz nekem egy cári időkből való antik ékszert.

       Ezen megy az alku.

       A nyolcszázas ajánlatomon megsértődik, "maga nem is ért ehhez! Viszem

inkább a szomszédba a henteshez!"

       Persze nem engedem.

       I'd like to see again... encore un fois... noch einmal... gnadige

frau, entschuldigung.

       Katyvaszoltam keverékül.

       Látom, (I can seee) ez egy szép régi darab (it's a nice old piece). 

       But  it's not perfect, it has some faults. 

       Ugyanez kéne a gallok nyelvén is.

       Meg jiddisül.

       Nem borotválkoztam.

       Viszont zakót vettem, nyakkendőt kötöttem.

       Az ing ne legyen fehér, azt nem szereti a kamera - intett Eszter.

       Egy hullámkartonpapírra felírtam a szövegem. (Mintha lehetne súgópéldány ott

a háttérben.)

       Állítólag Csortos Gyula is legendás szövegfelejtő volt.

       Persze nem ettől volt nagy színész.

       Suhantam a rolleren a szürke decemberben, a nedves aszfaltú pesti utcákon.

       El ne essek.

       Eszembe jutott, hogy a sikerhez kéz- és lábtörést szoktak kívánni,

ördögűzésként.

       Miközben a burkolat sanda repedéseit vizslattam, s szlalomoztam a járókelők

bávatag tömegében, mormogtam magamban.

       Okay, I can go up to one thousand marks!

       Egy zsebemben elférő palackocskába olyan három kortynyi whiskyt is

betankoltam.

       Gnadige frau...! 

       Udvariasan lassítgattam a tömegben, de el -elkapott a löttyös indulat, "mit

kóvályogtok ilyen  tehetségtelenül, mint gólyafos a Hortobágyon?!"

       Persze közben ehelyett ilyeneket mondtam, "elnézést, bocsánat, köszönöm!"

       (Ez a gólyás hasonlat gyerekkoromból való, noha pesti kölyök voltam, de a

szüleim persze vidékiek, mégha nem is a Hortobágyról.)

       Ahogy azt kell, elsuhantam a célállomás előtt.

       Utána a házban, az emeleten nem találtam a bejárati ajtót.

       Mire ráleltem, már a maradék hajam is megőszült, kivert a víz az izgalomtól. 

       (Persze a rollerre fogtam.)

       Bentről hallottam, hogy valaki éles hangon deklamál - angolul.

       Jó. 

       Könnyebb lesz, mint franciául.

       Pláne jiddisül.

       Bevillant még, hogy rokonságomban volt órás.

       Ez most nem segít.

       Eszter tündérien fogadott.

       Elhiteti velem már az antrémnál, hogy jó vagyok.

       Jó?

       Zseniális!

       Amíg nem indul a kamera, oldott vagyok, sziporkázva rögtönzök.

       Felvétel!

       "Tessék!"

       (Az első mondatom morzsolgatom magamban, s bevillan, hogy elfelejtettem

meghúzni a butykost.)

       Eszter a szereplőtárs. 

       Hozza a cári ékszert.

       Bevillan, hogy kivülről lássam magunkat.

       Ahogy a francia rendező, producer lát majd.

       Mon Dieux, why didn't I learn franch language in my childhood?!

       Mit veszíthetek?

       Összekomplikálom a lehetséges összes grammatikai hibát.

       És a döntő pillanatban a legegyszerűbb ismert szó sem jut eszembe.

       Próbáljunk meg egy magyar verziót.

       És nem komédia.

       Komoly.

       Ich verstehe. Je comprend. I understand.

       Olyan jól megy, hogy a végén sajnálom, hogy nem tarthatom meg a kellék

ékszert. (Pedig csúnyácska giccs.) 

       Az igazi forgatás jövő tavasszal lesz. 

       Addig kiderül benne leszek-e.

       Most olyan felszabadult, vagyok, hogy a dugi pia se kell, szállok, repdesek a

pesti aszfalt felett.

       

       

https://kutyanyelv.blogstar.hu/./pages/kutyanyelv/contents/blog/23270/pics/lead_800x600.jpg
 

Csiszár Jenő2017.02.05. 21:10

Egy ládikás élet emléke2016.02.21. 21:05

Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?