Heller és Bleyer

          "Valami jó erős kávét szeretnék" - mondta gyűrött félmosollyal a Heller úr, és berendezkedett a presszó kerek asztalkáján újságjával, noteszével. Táskáját maga mellé tette a földre, de azután felkapta, inkább a másik székre rakta. Majd idehúz még egyet, ha jön Bleyer úr, és mellé ül.

          "Ha jön." Mert ez egyáltalán nem biztos. Megígérte, persze, de hát ez sajnos nem garantál semmit. Az utóbbi hónapokban már többször megállapodtak - "nyugalom barátom, rövidesen rendezzük az ügyet, iszonyatos iszapbirkózásban vagyok, de most már látom az alagút végét" - így csitította Bleyer, akit amúgy nehéz volt elképzelni, amint egy alagútban iszapbirkózik, mégha képletesen is.

           Mindazonáltal nem kevés pénzről volt szó. Hellernek legalábbis három hónapra megoldaná alapvető anyagi gondjait, kifizethetné a rezsit, nem kellene az ebédeken sem spórolnia, micsoda szép idea! Azt is tudta, hogy Bleyernek ez korántsem olyan súlyos összeg, hogy egy kis jóindulattal ne tudná odaadni neki. "Jóindulattal?!" Hát ez az. Nem kegyről van szó, hanem elvégzett munkájának jogos ellenértékéről.

          "Tessék, hozhatok még valamit?" Kérdezte a felszolgálónő, holott nagy gyakorlattal már bemérte, hogy itt egy szorongó, pénztelen ürge vészeli át a várakozási időt egy szimpla fekete mellett.

          "Egy kis pohár vizet" - rebegte, és gyorsan hozzátette: - "csak sima csapvizet." Mert azért nem kérnek pénzt. Tudta és elgyötörten átérezte, hogy milyen megalázó ez a sóherség.

          Bleyer persze nem kicsinyeskedik, ügyel a megjelenésére, gavallér hírére. Persze, van neki miből. Például azt is szétszórja, amivel neki tartozik. De hát a világ már csak ilyen. Az egyik merészen kockáztat, látványosan pazarol, nagyvilági életet él, a másik pedig csak szerencsétlenkedik, görcsöl és hiába szorgalmizza át szorongva egész életét.

          "Gyerekek, pakoljátok le azt az asztalt!" - szólt át a pult mögül a zártarcú főnök a délelőtti félálomban derengő beosztottjaihoz.

          Egy vándorköszörűs jött be, - ilyen még van? - álmélkodott Heller, s látta, hogy egy nagyobb és néhány kisebb kést vett át, számlatömbje is volt, ismerhették itt. Eszébe jutott, hogy gyerekkorában látott talán utoljára ilyen figurát, igaz, másféle megjelenésben, kifejezetten regényesen szegény öltözékű, villogó, fekete tekintetű vándorlókra emlékezett, s arra is, hogy a házban megbíztak bennük a lakók, marcona ábrázatuk ellenére.

           Ő pedig egyre kezdett kifogyni a bizalomból és a türelemből. Hányadszor teszi meg ezt vele Bleyer? Ötödik, hatodik alkalommal? Már ebben is bizonytalan volt. Eddig mindig kimagyarázkodott. Fölényesen leszerelte. "Öregem, tudod, hogy van ez" - még a hangját is bizalmas haveri tónusra halkította, - "a nő teljesen kifosztott, de ne aggódj!" Hát ez az, ami nem ment neki. A nem-aggódás. Mit is várhat még a jövőtől?

          "Irónia" - ezt mondta ekkor az egyik pincérnő. Felkapta a fejét. Így nem beszélnek ilyen helyen, berzenkedett stílusérzéke a valóság ellen. Aztán látta, hogy keresztrejtvényt fejt a másik, oda segített be a szóval.

          Lassan itta kávéját, mintha így tovább maradhatna ezzel az egyetlen rendeléssel ezen az egyébként drága helyen. Persze, Bleyer mondta, hogy itt találkozzanak. Neki ez szokványos helyszín.

          Felhívni nem lehet, üzenetet minek hagyjon, vár tehát, ameddig csak lehet. Fél egyig? Egyig? Te jó ég, derékba törik a napja, s még annyifelé kellene futnia, ügyet intéznie. De ha elmegy, és Bleyer közben megjön, akkor kárbavész az eddigi idő, s ki tudja, mikor tudja újból elcsípni.

          Vagy csak áltatta magát? Nem is jön? Egyre feszültebben viselte a semmittevést, hosszú, méla lesben.

          Arra gondolt, hogy nem fog díjat kapni azon a pályázaton, amire benevezett, hogy mégis ki kell cseréltetnie amalgám fogtöméseit, nem fog beválni az állásinterjún, kibukik a szakmai továbbképzésen, elfogynak a vésztartalékai, már nem lesz eladható könyve.

          Egyre indulatosabban ostorozta önmagát: "leépülök, lepusztulok, igénytelen, ingerült, türelmetlen, irigy, rosszindulatú, rosszarcú, kellemetlen, bizonytalan, buta, ellenszenves, önző, fáradékony, kedvetlen, szeretetre képtelen ostoba leszek."

          És az is eszébe jutott, hogy hiába olvas be magának, gyenge, gyáva, őszintétlen marad, fogyatékos jellemű.

          Persze, ha Bleyer jönne! És hozná a pénzt. Amiért olyan derekasan megdolgozott...

          Akkor szép lenne, okos, szellemes, kedves, szeretetre méltó. 

          Sziporkázó, elbűvölő, önzetlen, bátor. 

          Erős, figyelmes, jóindulatú, udvarias, bizakodó, nagyvonalú, könnyed. 

          Akkor díjakat kapna, remek állást, egészséges fogakat, ostromolnák, hogy vele dolgozhassanak, és önmagáért szeretnék. A nők.

          Meg mindenki. 

          De Bleyer nem jön.

                                                                                                                         

 

https://kutyanyelv.blogstar.hu/./pages/kutyanyelv/contents/blog/22727/pics/lead_800x600.jpg
 

Csiszár Jenő2017.02.05. 21:10

Egy ládikás élet emléke2016.02.21. 21:05

Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?