Ajánlom magamat

     Gyerekzsúr.

     Ezzel a címmel jelent meg a 2015. november 14-i Magyar Idők szombati számában, a Lugas mellékletben egy interjú velem.                 http://magyaridok.hu/interju/gyerekzsur-75157/

      Apropója, hogy harminc évnyi (!) Magyar Nemzet béli publikálás után átszegődtem ehhez az új laphoz. Nem tagadom, fáj a szívem a régi lapért, de ezen a pályán hamar megtanultam - számtalan fájdalmas tapasztalat révén - ,hogy nem gyászolok megszűnt lehetőségeket, s leginkább nem sajnáltatom magam. 

     A sajtóban való munkálkodás életem alapja. Voltaképp már az óvodában filmes recenziókat készítettem. És döntő impulzust kaptam egy francia képregényújság, a Vaillant le journal de Pif lelkes olvasójaként... 

     Útkeresésem csapongó fordulatai közepette - így utólag már egyértelmű - ,hogy minden kitérő szükségszerűen a sajtóhoz vezetett. 

     A rendszerváltás előtti időkben egy gyógyszergyári lapnál (EGIS Hírlap) lappangtam, ahol egyébként 56 után pár évig Örkény István is dolgozott újságíróként. (Talán eredendő gyógyszerészi képzettsége motiválta, hogy oda száműzték az irodalmi fősodorból.) Sajnos mire én odakerültem,  már nem volt ott (illetve azt helyeslem, hogy az ő zsenialitása amnesztiát nyert). De szorgalmasan elolvastam munkaköri kötelességből írt korábbi cikkeit a bekötött évfolyamokban, gondolván abból is tanulok, nemcsak briliáns "szorgalmi" feladataiból.

     Érdekes, hogy a rendszerváltásig senkinek nem rótták fel, hogy gyakorlatilag bármelyik sajtóterméknél dolgozott valaki, a fejlécen mindenütt szerepelt, hogy "Világ proletárjai, egyesüljetek!" Így voltaképp bárkit illethetett, egy keresztrejtvény készítőt is, a proletár diktatúrával való kollaboráció minősítése.

    A patinás, decens, polgári Magyar Nemzet megítélése időről időre változott. Elegáns ellenzékisége egyes köröknek forradalmi fórum, másoknak renegát mamelukok szócsöve lett. (És ne feledjük azt a tömeget, akinek még az idegen szavak szótárát sem sikerült beszerezni, hogy valamiféle definícióval bajlódjon...)

   Próbáltam valamiféle politikai intaktságot megőrizni. 

   Na, ez az, amit nem lehet.

   Így is, úgy is belekevernek olyan levesekbe, amikbe egy porcikám sem kívánkozik.

   Ám hajlamaim, hogy írni és rajzolni akarok, és ebbéli munkáimat közzé tegyem, megpecsételték sorsom.

   Az Élet és Irodalom volt a bölcsőm. Nagy László, a költő volt a szerkesztő, aki bátorított. (Tőle tanultam: "rajz és írás nem kiegészíti - feltételezi egymást.") 

   Mámorosan nyargaltam a Magyar Nemzetbe, hónom alatt mappával. 

   Úgy éltem meg, otthon vagyok az Élet és Irodalomban és hazajárok a Magyar Nemzetbe.

   O, sancta simplicitas!

   Érdekes módon az ÉS-nél kezdtek ki. (Akkor Nagy László már rég nem volt ott, és utódja, Bán András sem.) Választásra kényszerítettek, vagy ők, vagy a Nemzet. 

   Nem vagyok egy konfliktus kereső, sőt. 

   De adódnak olyan teátrális helyzetek, hogy nem bírok magammal és előrántom a sértett dac pózát.

   Arra azért nem számítottam, hogy később - amikor belsős képszerkesztője voltam a Magyar Nemzetnek  - azzal vádoljanak, hogy "csak a jobboldali szimpatizáns barátaimnak" adok lehetőséget publikálni. 

   Erre elámultam. 

   Soha senkinek a párt preferenciái, politikai viszonyulásai nem érdekeltek, csak azt néztem, hogy milyen rajzot hozott. És miután tapasztalatból tudtam, milyen érzés házalni a lelkünknek oly drága grafikákkal, igyekeztem minden érkezőtől valamit kiválasztani, esetleg egy kis használható részletet, tudván, hogy még a kis honorárium is segítség a kóborló művészeknek...

   Évtizedekig a Magyar Televíziónál dolgoztam szerkesztőként, riporterként (erről talán majd máskor bővebben beszámolok), s párhuzamosan jelentek meg rajzaim a Nemzetnél. 

   Nem kevés megjegyzést kaptam. "Jóindulatú figyelmeztetést." Hogy kik írnak ott és miket. 

   Pici elégtétel volt, amikor váratlan fordulatként Tamás Gáspár Miklós írt a Magyar Nemzetbe, s cikke mellé az én illusztrációm került.

   Ezt mondtam: ha csak olyan újságban jelennék meg, ahol mindig mindenkivel mindenben egyetértek, akkor soha sehol semmilyen lapban nem publikálhatnék.

   Egy grafikus kollégám azt javasolta, feleljem az engem korlátozni akaróknak: "nincs jogom megvonni Magyarország jobboldali érzelmű polgáraitól az én rajzolói művészetem."

   Nem tudom, hogy lehet-e krajcolni humorral barátságtalan szelekkel szemben, de én részemről nem nagyon tudok mást kitalálni. (Ha olykor kétségbeesek - megesik - akkor a régi bölcsességet idézem: "inkább legyek egy életen át bolond, mint egy óráig gonosz...")

   

   

   

     

      

      

1
https://kutyanyelv.blogstar.hu/./pages/kutyanyelv/contents/blog/22369/pics/lead_800x600.jpg
 

Csiszár Jenő2017.02.05. 21:10

Egy ládikás élet emléke2016.02.21. 21:05

Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

A bejegyzésre 1 db hozzászólás érkezett!
Sunyo 2015-11-15 15:45:01
Jó ez az ajánlat – én elfogadom...
Sok sikert! :)
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?