Nem voltam állandóan szerelmes és nem is olyan rengeteg nőbe

   Meddig lehet egy gyűrűt bámulni az éjszakai buszon?

   Mintha éveket merengtem volna. Az özvegy, ujján a varázslatos ékszerrel, úgy kapaszkodott a Duna fölött a hídon buszozva, mint egy papnő, aki rituálét improvizál. (Végülis Papp Oszkár felesége.) 

   Amikor másfél évtizede riporterként megkerestem Papp Oszkárt és a szakmai (festőművészi) portréját megrajzoltam, roppantul örültem, hogy elmesélte felvillanyozó kuriózumokként Füst Milán sztorijait. „Édesanyámmal följártunk hozzá, egyszer például az új lakásával büszkélkedett, s kiszólt feleségének, Erzsikém, szólj az inasnak, hogy hozzon jégbe hűtött pezsgőt, meg két jégbe hűtött lovat is! Inas se volt, nemhogy ló!”  Mulattam, ámultam, isteni, lucidus szellem. Csak éppen a kedves mamáról mulasztottam érdeklődni. Pedig akkor kiteljesedett volna a tabló.

       Érzékeny, kedves, finom és kibírhatatlan, élhetetlen, undok kamasz koromban mentette meg az életemet Kosztolányi Dezső. Füst Milán jó barátja. (Hogy megint csapongjak látszólag szerteszét, holott nagyon is egy körben bóklászva.) Meglepő módon a hatalmas szerelemnek megemésztő tüze bántott (hogy még egy költőt profanizáljak), s latolgattam esetleges gyors távozásom e földi siralomvölgyből, türelmetlenül, s erősen meg nem értve a ridegen közömbös és lélekgyilkosan semmibe vevő külvilágtól. Ám jött, látott, s győzött a poézis, leginkább Kosztolányi versei által. Szóval mégis lehet e szégyenteljesen érzékeny férfiúi lélekkel élni, de sőt remélni?

     Na, ja.

     Erre jó gyerekek, a költészet. Fáj a szív, majd megszakad, megy a haldoklás a gyönyörű szép lány csigázó szerelme miatt, de itt a gyógyír. Köszi, József Attila, Szép Ernő, Juhász Gyula és a többiek! (Külön kiemelve még a drága, szegény, jó Csokonai, kit múzsája oly cudarul magára hagyott, de a végső számadásnál, lám, beíratódott az irodalom magasztos, örök oldalaira.

 

   Kosztolányi évekig segítőm volt. Mindent olvastam tőle, s még többet akartam tudni. Milyen volt valójában, hogyan élt, a művei szerint, vagy azért az úgy túl szép lett volna? (Kortárs írókkal ismerkedvén rá kellett jönni, hogy gyakorta más az élet és az irodalom… Ez az önző, habzsoló, hisztérikusan türelmetlen, raplis ember írja azokat a nemes, lélekemelő, szép gondolatokat?!) Még elérhetetlenek voltak Kosztolányi feleségének írásai férjéről, életéről, de még élt fiuk, Kosztolányi Ádám, aki az Édes Annában még szőke kisfiú, aki a konyhában játszik, ott a Logodi utcában, de mire én megtaláltam, már egy kellemetlen öregúr volt, aki lepattintotta érdeklődésem. (Karinthy Marci megerősítette, nemcsak velem volt ilyen, egy nehéz örökségű, nehéz élet viselője maradt végig.)

      Nem voltam állandóan szerelmes és nem is olyan rengeteg nőbe, mint némelyek gondolják. De nagyon kapóra jött egyszer – amikor már házasember voltam -, hogy a tiszta szívű nagy érzelmi fellobbanás akkor is rátörhet az ártatlan, naiv, bántani senkit nem akaró férfiemberre, ha már megállapodott családfő, sőt, neves irodalmár, köztiszteletben álló művész. (Mégiscsak megmaradtak, s elérhetőek lettek a régi írások és sok-sok dokumentum.)

      Utólag rossz ómen, hogy a nagy betegség előszobájában futott össze Kosztolányi a visegrádi újságíró üdülőben a szintén házas nővel, Radákovich Máriával. Kétségbeesett, szép szerelem lobbant. Kosztolányi boldog volt. És vergődött. („Manyikám, nem tudok nélküled élni”!) Zokogott letérdelve felesége előtt. És titokban rohant találkozni Radákovich Máriával. A konspirációkban a jó barát, Füst Milán sokat segédkezett. Néhány fotó is fennmaradt, közös kép, amin a titkos szerető kisfia, becenevén Japi, azaz Papp Oszkár is ott látható, vékony kisfiú, dús szőke tincs homlokában, Désiré bácsi mutat neki egy könyvet… (Ma is fogom a fejem, hogy nem vettem észre Japi lakásában a fotót a falon, amin kisfiúként ül Kosztolányi ölében...)

        Szeptemberi áhítat. Röpima. Ha csak e két verset nézzük, mondhatjuk-e, hogy pazarló luxus múzsára szert tenni? Én mindenképp haszonélvezője voltam, mert azt képzeltem, hogy súlyos lelkiismereti válságomban majd könnyít a nagy költő példája. (Nem könnyített, de jólesett.)

        Papp Oszkárban illett volna még életében felismernem Japit. Ügyesen, finoman kikérdezni anyukájáról és Kosztolányiról.

        Hát ezt lekéstem.

Persze, mondhatjuk, lám, ott az éjszakai buszon a gyűrű, mégiscsak varázserejű volt. Egy másik múzsa ujján is.

    

          

          

       

                                                                                                                                                    

https://kutyanyelv.blogstar.hu/./pages/kutyanyelv/contents/blog/22213/pics/lead_800x600.jpg
 

Csiszár Jenő2017.02.05. 21:10

Egy ládikás élet emléke2016.02.21. 21:05

Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?