Lesben lapuló lidércek

„Szaucsekné, mi volt az a zsivaj maguknál az éjszaka?”

        Egy mondat egy hajdani házmester szókészletéből.

        Egy mondat Mándy Iván telitalálataiból.

Sokkal jobbakat mondanak novelláinak, regényeinek szereplői, mint a valóság. (Ha nem lenne képtelenség, azt javasolnám, hogy a viceházmesterek – akik már nincsenek is – Mándytól tanuljanak beszélgetni.)

        Eszembe jut Füst Milán is, aki egyszer, fülelvén, hogy a bérház folyosóján  hogy beszélgetnek a cselédek, kifakad: „hogy lehet ilyen tehetségtelenül diskurálni?!” És folytatva dörgedelmét, hozzáteszi: „az élethez is több tehetség kell!”

        Csak néhány évtizedet hátrálva, visszamerengve az időben, elámulok, hogy milyen regényesnek hat ugyanaz a táj.       Milyen mesés figurák bukkantak elő! Volt olyan például, hogy ószeres.

„Ószeres, használt ruhát, cipőt, tollat, mindent veszek!” Kurjantotta éneklő hangon az ócskás. Voltaképp az összes holmit le lehetett volna hajigálni neki a bérleményekből, annyira szegényes volt a ház eszközkészlete. De minden tárgyat megbecsültek. Ami megsérült, elkopott, annak még hosszabbítgatták életét.

        Jött például olykor vándorköszörűs, meg olyan, aki a kilukadt lábasokat, fazekakat ónnal megfoltozta. Ezek mindig cigány emberek voltak, ott helyben az udvaron dolgoztak, lábbal hajtott, biciklire szerelt eszközeikkel. (Ámulva néztük a szikrázó vasakat, a sötét arcokban villogó szemeket.)

        Apránként tűnik el minden.

        Ezt Mándy Iván tudta, látta, és bensőséges érzéki viszonyt tartott a tárgyakkal. Helyekkel. Szellemekkel.

        Ismerte a megbúvó démonokat.

        A lesben lapuló lidérceket.

        A jótékony koboldokat éppúgy.

        Mindenütt ott lüktettek láthatatlan, mégis érzékelhető, rejtélyes mivoltukkal.

        Legyen az trafik, mosoda, sportújság, Sík úr fényképész műterme, Sugár bácsi maszek cukrászdája, egy prémgalléros télikabát.

        Vagy egyszerűen egy „leszakadt zsebben maradt morzsa.”

        ((Ezért a morzsa metaforáért Heinrich Böll külön ünnepelte Mándy Iván láttató erejét!)

        Mándy nem nagyon járt iskolába. Újságíró apjával annál többet időztek kávéházakban.

        És moziban.

        „Buster Keaton-t látni, és meghalni.” Ez volt a vezérelve.

        Felmondás és közös megegyezés nélkül otthagyta a gimnáziumot.

        Lelépett.

        Iskola helyett moziba járt. Rabság helyett szabadság. Bölcs volt, de nem aszkéta. (Sosem érettségizett le, így lett Kossuth-díjas író, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia elnöke.)

        Aki megteremtette Minarik Ede mosodást és pályabérlőt, a Budagyöngye football-club lelkét, az lehet szomorú, de nem szerethet ki az életből.

        Neki el lehetett hinni, hogy van remény.

        Van élet a halál előtt.

        Nem vidám, nem lelkesítő. De van. Árnyak jönnek, árnyak mennek. Pompás (pokoli) mulatság. Meg kell tőle a szívnek szakadni.

        Ám kéretik méltósággal viselni a csapásokat.

        Mándy varázsának egyik titka ez. 

        A méltóság.

        Shakespeare-nél Kent így szól Lear királyhoz: „Magatartásodban éppen az van, Sir, amit gazdámnak szeretnék mondani. Lear: S mi az? Kent: A méltóság.” (Vörösmarty Mihály fordítása.)

        Ahogy megérti Istent, ha az nem akar beszélni vele.

        Írói munkásságának soha nem lett része politikai szerepvállalás.

        Született civil.

        Abszolút kívülálló.

        Génjeiben a Kosztolányi-elv, miszerint a költő elefántcsonttornya mindig tisztább hely, mint bármelyik pártiroda.

        Aulich utcai lakásának ablaka a Batthyányi Örökmécsesre nézett. Az ötvenes években nem publikálhatott, világnézete, értékrendje nem stimmelt a diktatúrába. Aki ilyen eredendően polgár, vonakodik illeszkedni a hatalom kívánalmaihoz. Ez nem elvi, hanem ízlésbeli kérdés.

        Egyik novellája egy fiúról szól, aki épp olvassa Cooper könyvét, az Utolsó mohikánt, s nem tud beletörődni, hogy a tisztaszívű Uncasnak meg kell halnia a gonosz ellenség kése által.

        A fiú az utolsó oldalra érve kétségbeesetten nézi a könyv borítóját.

        Biztosan van még folytatás!

        Elrejtve!

        Körmével kaparja a beragasztott kemény fedelet.

        Mert van, mert lennie kell egy igazi végének!

        Ahol jóra fordul minden.

        (Mándy Iván 1995. október 6-án egy Buster Keaton film megnézése után aludt el szelíden örökre.)

 

       

 

         

         

          

 

https://kutyanyelv.blogstar.hu/./pages/kutyanyelv/contents/blog/21764/pics/lead_800x600.jpg
 

Csiszár Jenő2017.02.05. 21:10

Egy ládikás élet emléke2016.02.21. 21:05

Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?